Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Az emelés kis lépése az ügynek, de hatalmas lépés az érintetteknek – mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Varga-Damm Andrea, a Jobbik képviselője.
Üdvözli a Jobbik az ápolási díj emelését, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy szabatosan értelmezhetővé tegyék az államtitkári bejelentést – mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Varga-Damm Andrea, a párt országgyűlési képviselője.
Szerinte pontosításra szorul, hogy gyermek alatt a 18 év alattiakat érti-e a kormányzat, mert ha igen, akkor kérdés, mi lesz a már nem gyermekkorúakat gondozók juttatásaival, ha pedig rokonsági fokot értenek gyerek alatt, akkor mennyiben változik azok helyzete, akik például unokájukat ápolják.
Az ellenzéki politikus arról beszélt: az emelés kis lépése az ügynek, de hatalmas lépés az érintetteknek, ugyanakkor a 2022-ig tartó folyamat végén még mindig megalázó összegűek, 39-40 ezer forintnyiak lesznek a legalacsonyabb ápolási díjak.
Szilágyi György frakcióvezető-helyettes a sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva közölte, jövő hétfőn szavazhat az Országgyűlés arról, kik töltsék be a múlt pénteken kizárt Volner János és a vele távozó két képviselő, Apáti István és Fülöp Erik helyét a parlamenti bizottságokban.
(MTI)